CSESZNEK.INFO
CSESZNEK ÉS KÖRNYÉKE | Civil

AZ EGYESÜLET RÖVID TÖRTÉNETE

A kilencvenes években, amikor még mindannyian csak tanultuk a demokráciát, az önkormányzatiságot, elég hamar kiderült, hogy az önkormányzat mellett tere és létjogosultsága van minden civil kezdeményezésnek, ami segíti egy jobb életminőség kialakítását.

A spontán kezdeményezéseknek végül 2002-ben adott jogi keretet és nagyobb szervezettséget az egyesület megalakulása. Az alapítókat - magán és jogi személyeket, az Önkormányzatot - a tenni akarás, az optimizmus fűtötte. A kezdeti időszak azonban megmutatta, hogy a jó gondolatok megvalósításához nem elég pusztán csak a lelkesedés, az önkéntes társadalmi munka, bizony elengedhetetlenül szükséges az anyagi források felkutatása is. Ez többek között azt jelentette, hogy bele kellett tanulni a pályázat írás mesterségébe, és minden esetben a saját bőrünkön kellett megtapasztalni a sikert és a kudarcot is.

Az évek során az egyesületi munka magába foglalta a kiállításokon való részvételt ugyanúgy, mint a közterületi szemétszedési akciókat, turistaút karbantartást, a kiadványszerkesztést, vagy a rendezvényszervezést és lebonyolítást.